Üdvözlök minden kedves és nem kedves olvasót :D !!! Ez első interjúm és lehet az utolsó, de nem másokkal mint a Válogatottnak a vezetőivel készítettem, név szerint MiciMacko`-val és Taiko-val!!! Elég sok informácit megtudhatunk a TH val kapcsolatban.
Sziasztok! Kérlek mutatkozzatok be az olvasóknak!
T: Sziasztok, Fedor Zsolt vagyok, ismertebb nevemen Taiko, Maci marsallbotja Na nem ám félreérteni
M: Hunyadvári „ MiciMacko` ” Zoltán voltam, vagyok és leszek.
Ti vagytok a Team-Hungary-nak a hivatalos vezetője ha lehet így mondani. Mióta foglalkoztok a TH-val?
T: Micimacko’ a hivatalos vezetője, mint már írtam én csak a „marsallbot” vagyok. Személy szerint nekem (hivatalosan) ez itt a második szezonom, annak ellenére, hogy a tagságom 2004-ben egy rövid idő után véget ért. Azután sokat segítettem Macinak különböző problémák megoldásában ill. kezelésében [még a XI. NC előtt], így az egyszerűsítés végett újból kaptam egy meghívást a Válogatottba, hogy ne kelljen külön-külön elmagyarázni mindenkinek, hogy ki vagyok és minek szólok bele olyanba, amihez ránézésre semmi közöm sincs.
M: Személy szerint amióta létezik a TH azóta jelen vagyok, kezdetekben rövid ideig player, majd szervező, és az utóbbi 3 évben mint vezető tevékenykedem.
Mi a feladatotok? Mire kell nektek figyelni?
T: Bármennyire is tűnik úgy, hogy az ember csak a babérjain ül, valójában rengeteg feladat van, vagy ha ez így nem is túl pontos, akkor mondhatni időigényes. Ezeket megpróbáljuk egymás között megosztani, vagy ha ismételten pontos szeretnék lenni, akkor azt kellene hogy mondjam, hogy Maci válláról próbálok levenni. Ezek a feladatok sokfélék és sokrétegűek. És hogy mire kell figyelni? A válasz egyszerű: arra amit feladatunknak tekintünk a TH-val kapcsolatban azaz Mindenre. Kezdve a 3 emberes szabálytól, a szponzorált szervereken keresztül, a játékosokra, a guidjaikra, a meccsre, az ellenfélre, és még sorolhatnám.
M: Pontosan ahogy Taiko mester mondja, plussz még nekünk kell kapcsolatot tartani a cb-n az adminokkal ha esetleg valami gond lenne.
Milyen csapatok vannak a TH-ban?
T: Ami van, az szerintem mindenkinek látható. Inkább milyen nincs? Személy szerint nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk minden játékban elindulni. Ilyen például a WarSow, UrT, TO. Pedig próbáltunk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy legyen. Például ez is egy „feladat”, amit célként tűztünk ki, hogy legyen ilyen és ilyen csapatunk. Példának okáért a TO-val már két éve szenvedünk. Viszont sikerként elkönyvelhetjük, hogy idén egy SWAT csapattal gyarapodtunk, igaz ehhez az is kellett, hogy rendezzenek kupát belőle.
M: És ami kimaradt a Q3A NG és a Trackmania ami idén szintén új csapatnak számít a színeinkben.
Elég sok csapat van kb 25 ez eléggé megnehezíti a dolgotokat… Ezt mind 2 en csináljátok vagy mások is segítenek?
T: Természetesen a nagyját mi csináljuk. Viszont idén (is) a munkánkat többen is segítik. Köztük több admin is van (ezúton köszönet nekik). Több külföldi admin tanácsa is segít szükség szerint a döntések meghozatalában. És persze idén kipróbálunk egy új szerepkört, melynek főszereplője Jack, akinek támogatnia kell a CoD szériák vezetőit ill. játékosait. Ezért idén eltüntettük a co-csapatkapitányi posztot.
M: Ehhez igazán nincs is mit hozzáfűznöm.
Hogyan lehet valaki csapatkapitány? Mik azok a feltételek amiket teljesítenie kell?
T: Természetesen először egy nagyobb összeget kell átutalnia, az általunk fentartott bankszámlaszámra. A pénz megérkezése után felvesszük, és kap egy kbyte méretű trustee-t A viccet félretéve, megpróbálunk olyat választani, aki régi, megbízható, és nem utolsó sorban jó játékos. Ezen kívűl aktív, jó szervező, nem félkegyelmű stb.-stb. A megmérettetésben fontos szerepe van a támogatóinak, akiknek szintén a fent említett kritériumoknak kell megfelelnie. Nem utolsó sorban, neki is akarnia kell ezt a pozíciót.
M: Taiko tényleg nem viccelt, lehet fizetni bár kicsit borsos az árfolyam, dehát mi is csak nemrég tudtuk meg mennyit is ér egy ilyen reg. Nekem személy szerint jó a méz is, csak sok legyen. A cb új rendszere azért egy kicsit segített a lehetséges leader jelöltek felkutatásában, viszont ugyanannyit ártott is. Valamint nem csak hogy akarnia kell hanem végig is kell csinálni, ami nem olyan egyszerű mint amilyennek látszik.
Gondolom a játékosok választásában nektek is van beleszólási jogotok? A játékosoknak mit kell elérniük hogy bekerüljenek a Team-Hungary-be?
T: Jogunk az van, de ritkán élünk vele. A játékosok kiválasztásában a csapatkapitány dönt! Ha esetleg rosszul dönt, akkor felülbíráljuk, de ez ritkán fordul elő, hála a kiválasztási ceremóniának. És hogy egy játékosnak mit kell tennie, hogy bekerüljön? Gondolom egy kisebb összeget kell elutalnia a csapatkapitánynak Manapság semmi sincs ingyen. Meglátásom szerint egyébként, kb azt ami a kapitányra vonatkozóan már leírtam fentebb. De ismétlem, ez már a csapatkapitány dolga, neki kell tudnia a játékosokról minden idevágó fontos információt.
M: Teljesen igaza van Taikonak ha jól emlékszem idén volt az első alkalom hogy 1-2 playert el kellett utasítsunk a szerzett információk miatt, amit természetesen a leaderek is beláttak.
Milyen célokat tűztetek ki? Mely játékokban várjátok el hogy dobogós helyezést érjenek el a srácok?
T: Nehéz helyesen célokat kitűzni, főleg egyetlen egy szezonra. Amúgy most csak a „teljesítmény-célokról” beszélvén: Tavaly a felét hoztuk éremben annak, amit eddig összesen. Remélem ez idén is bekövetkezik, ha ezt lehet egyfajta célnak tekinteni. Sajnos akkora az érembeli lemaradásunk a „nagy” országokhoz viszonyítva, hogy hosszútávú célként az szerepel, hogy velünk azonos méretű, de fejlettebb/régebbi online közösségekkel rendelkező országokat megelőzzünk éremszám tekintetében. De ez nem egy idei cél, és gondolom ez mindenki számára érthető. Elvárni az érmet? Természetesen mindenkitől elvárjuk azt, hogy egy éremmel gyarapítsa nemzetének válogatottját! Egyébként leginkább CoD4-től „várom én el”, hogy érmet hozzanak, arra gondolván, hogy 5-ször annyi esélyt kaptak rá mint mások (ami persze egy kicsit ki van sarkítva).
M: Én leginkább MoH:AA-ba és CS:S-ba várok valami dobogós helyezést, de őszintén megmondva már annyi hitegetést halottam, hogy ez tuti érem lesz és mégse lett belőle semmi, hogy inkább nem várok semmi különös eredményt, így nem csalódom.
Kik támogatják és mivel a Team-Hungary-t?
T: A szponzorokat Maci intézi. Gondolom ő erről bővebbet tud mondani annál, minthogy én egy pár szolgáltatót, webdesignert felsoroljak. Nézzétek el ezt nekem.
M: Igen idén ez teljes mértékben az én kezemben van, mivel tavaly valahogy nem volt a helyén minden. Elsőként jöjjön a TotalHosting (volt OBINet) ő a kezdetek óta szponzorál minket szerverekkel, amit nagyon köszönünk és reméljük ez ígymarad még a továbbiakban is. Valamint az fsr.hu támogat idén minket egy Trackmania szerverrel, és nem utolsó sorban az OGC biztosítja tárhelyet számunkra. Ezeken kívül, még lehet hogy lesznek szponzoraink mert folyamatosan folynak az egyeztetések.
Mire emlékeztek vissza szívesen? Mik azok a pillanatok amiért érdemes a TH-val foglalkozni?
T: A TH sok és még több munka. Van köztetek olyan aki szeret dolgozni? Persze a munkának gyümölcsei is vannak, és ha az beérik éremként, ami a mi kosarunkba hullik, az természetesen öröm, amiért megérte a verejték. Minden egyes érem, öröm számomra! Örülök annak, ha az emberek lelkesek, és ebben segíteni tudok/tudunk nekik, ha ez be is érik annál nincs is fantasztikusabb! Persze e mellé társul az epés, rosszindulatú kritika, ami ezt az örömet beárnyékolja mindig egy kicsit.
M: Leginkább az első években szerzett aranyak amik igazán megmaradtak bennem, és az akkor nagy fun warok amikre szívesen emlékszem, de azért a többi érem is örömmel tölt el.
A Team-Hungary-nak melyik év volt a legsikeresebb?
T: Egyértelműen a tavalyi.
M: Sokféleképpen lehetne választani így mindenki mást mond, nekem a 2003-as év volt a nyerő, első év amikor jelen voltunk és rögtön nyertünk is.
Köszönöm szépen az interjút, hogy válaszoltatok a kérdéseimre. Szeretnétek még mondani valamit az olvasóknak?
T: Bölcseletet semmiképpen. A bölcsnek úgysincs rá szüksége, a hülye meg úgysem fogadja meg Kissé ellentmondásosan azt mondanám, hogy remélem a mi hosszú és rövidtávú céljaink a tietekével egybeesnek, és nem képezünk olyat hogy mi vagy ti, hanem csak MI vagyunk! Köszönöm én is az interjút!
M: Nekem elment az eszem tehát volt, mondom vígan. Akinek nem ment el még nem biztos hogy van! Nincs Mit!
